Az első gondolata talán az lehet egy laikusnak, hogy autók emelésére használt daruról van szó, de valójában a szó leegyszerűsített értelmében autóra szerelt daruról beszélünk.
Az "autó" amin a daru található lehet teherautó alvázra szerelt daruszerkezet is, illetve speciális alvázra épített nagy teljesítményű daru.
Ha a teherautónak saját rakodófelülete van, azt inkább darus autónak, vagy önrakodó teherautónak szokás nevezni, Autódarunak az olyan darukat hívjuk, ahol a daru nagyobb teljesítményű és nincs rakodó felület.
Létezik
kétfülkés daru, amely azt jelenti, hogy a daruszerkezetet külön fülkéből lehet irányítani, illetve olyan autódaru is van, amely egyfülkés, tehát a jármű vezetése és a daruszerkezet mozgatása is ugyanabból a fülkéből végezhető. Ilyen például a Terex AC40-es darunk, amely emiatt nagyon jól manőverezhető és üzemcsarnokon belüli daruzásra is kiválóan alkalmas.
Cégünk 40 tonnáig vállal daruzást 20 illetve 40 tonnás teherbírású autódarukkal, Gyöngyös 100 km-es körzetében.
Salgótarján, Balassagyarmat, Pásztó, Bátonyterenye, Rétság, Szécsény, Nógrádsáp, Nógrádsipek
Szolnok, Jászberény, Karcag, Törökszentmiklós, Tiszafüred, Kunszentmárton, Mezőtúr, Jászapáti, Kunhegyes
Budapest összes kerülete, Gödöllő, Érd, Szigetszentmiklós, Vác, Cegléd, Mogyoród, Fót, Göd, Pomáz, Dunakeszi, Budakalász, Szentendre,